2012. október 19., péntek

Magyarország, Sümeg, a vár, SzG3


Hazafelé ugrottam be Sümegre, én úgy emlékszem, hogy talán még sohasem jártam itt (az általunk is sűrűn használt 8-as út is egy kicsit kiesik innen, pedig talán nincs is messze, kb. 15 km).
A várat célszerű úgy megközelíteni, hogy (ha a 8-as út felől jövünk) nem kell a körforgalomnál a város felé lekanyarodni, hanem tovább kell menni a Balaton felé. A vár már messziről jól látszik, ahogy a kb. 100 magas mészkő kúpon elhelyezkedik. Ha elérjük a vár vonalát, akkor jobbra fordulva sok parkolási helyet találunk. Az egészen látszik, hogy a nyárra van időzítve minden, mivel gyakorlatilag kihalt az egész, csak néhány vendéglő működik. Pedig van itt sok minden, múzeum, bemutatóhely várjátékokhoz-lovagi tornákhoz, még vártaxi is megy fel a kapuhoz (gondolom, mindez nyáron). ilyenkor viszont gyalog kell felmenni. Szerencsére ez nem okozott gondot, most is felloholtam a kapuig. Ott kiderült, hogy szerencsém van, mert más napon korábban zárnak, most viszont 17:00-kor. Ez alapvetően nem vigasztalt volna, de a pénztáros megszánt és beengedett azzal, hogy mire a bent lévők kijönnek én is jöjjek ki, mert zárnak. Az, hogy a vár felújítása szakmailag milyen, azt nem tudom megállapítani, az viszont biztos, hogy úgy távolból, mint közelről nagyon szemrevaló volt. Miután sok időm nem volt, így igyekeztem minél több helyre bekukkantani. Alapvetően egy nagy várudvar az egész, a D-i oldalon vannak nagyobb épületek, a többi inkább bástyarendszer, alattuk különféle rendeltetésű helyiségekkel. A kilátás tényleg pazar. Megnéztem a várkápolnát is, igen szép lett így helyreállítva. Bár viszonylag drága a belépő (ha jól láttam, a felnőtt jegy 1.500 Ft), szerintem ha valaki a Balatonnál nyaral, akkor legalább egyszer érdemes eljönni ide, főleg ha a lovagi tornákat és az egyéb látványosságokat is meg tudja nézni (mondjuk egy négytagú családnak lehet, hogy a végén, vendéglővel együtt 20.000 Ft felett lehet a végső napi cehh).

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!
Klímaszerelés Budapesten és környékén


Sümeg, a vár
Sümeg, a vár
Sümeg, a vár
Sümeg, a vár
Sümeg, a vár
Sümeg, a vár
Sümeg, a vár
Sümeg, a vár
Sümeg, a vár
Sümeg, a vár
Sümeg, a vár
Sümeg, a vár
Sümeg, a vár
Sümeg, a vár
Sümeg, feljárat a várba

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!
Klímaszerelés Budapesten és környékén

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése