2012. október 31., szerda

Magyarország, Ajka, SzG3


Nemrég Ajkára kellett mennem hivatalos ügyben így volt egy kis időm a városban, ami viszonylag kellemes meglepetést okozott nekem.
Az, hogy ez egy szocialista ipari város, többé-kevésbé tudott volt a számomra. A város magja egy nagy lakótelep. Az viszont szokatlan, hogy ezek a lakótelepi házak nagyon jól karban vannak tartva, a legtöbbön már az utólagos hőszigetelést is elvégezték. A házak között nagy parkok vannak, a legnagyobb a Városliget, ahol a csónakázó tó is található. A városban sok szobor is van, több neves szobrásztól, köztük Borsos Miklóstól. 
Szerencsére a nagy szocialista városi kialakításnak nem estek áldozatul a templomok (nagyon más műemlék nincs itt), ezek közül kettő az ún. templomdombon található (a református és az evangélikus templomok). Ugyanitt található a Városi Múzeum is, ahol Fekete Istvánnak, Molnár Gábornak is van emlékszoba szentelve (érdekes, itt is van egy történelmi tűzoltó szivattyú, amelyhez hasonló szinte minden faluban ki van állítva).
A várostól délre található egy nagyon szép parkerdő is, szépen kiépített turista utakkal (itt találkoztam azzal az érdekes dologgal, hogy ahová besütött a nap, ott leolvadt a fákról a hó, itt az őszi színek domináltak, ahová pedig nem, ott szinte fekete-fehér télies színek voltak). Ugyanitt található a bányászati múzeum is, de ezt nem tudtam megnézni, mivel 11:00-kor nyitottak, addigra vissza kellett mennem. 
A városban van még az Ajkai Kristály Gyár, ha igaz, ennek is van múzeuma.
Szerintem, ha valaki a 8-as úton közlekedik és éppen pihenni akar egy kicsit, akkor erre Ajka szerintem egy nagyon jó úti cél. Ha ezt egy kirándulással a parkerdőben és a bányászati múzeummal összeköti, akár egy egynapos kirándulás is elképzelhető itt (meg igen közel van még ide az úrkúti őskarszt és a szentgáli ősborókás is).
Nem hittem volna, hogy egy alapvetően ipari városban is jól érezheti magát az ember és jókat írhat róla (és ezt örömmel is tettem).

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!
Klímaszerelés Budapesten és környékén

 a Városháza
 egy a sok szobor közül
 egy a sok panelház közül
a templomdomb
 az evangélikus templom
 a református templom
 a Városi Múzeum
 a Városi Múzeum, egy régi tűzoltó szekér
a Városi Múzeum
 a Városliget
 a csónakázó tó
 a csónakázó tó
 a csónakázó tó
a csónakázó tó
 a parkerdő
 a parkerdő
 a parkerdő
a volt Jókai bánya emléktáblája

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!
Klímaszerelés Budapesten és környékén

2012. október 26., péntek

Magyarország, Visegrád - Canopy, SzG3


Visegrádon van egy igen érdekes hely, az Canopy pálya. Igencsak meg kellett dolgoznom azért, hogy a feleségemet rávegyem, hogy Ő is csússzon le a pályán. Kb. fél óráig nézegette a csúszkálókat, mire eldöntötte, hogy Ő is le fog menni. A beöltözésnél segítettek a profi üzemeltetők és egy kis rövid oktatást is tartottak a helyes módszerekről. Szerencsére nem egy komplikált dolog, a pályák is amatőröknek vannak kiépítve, aminek az a lényege, hogy mindenki úgy távozzon, tetszett neki az egész. A lényeg: lecsúszni és élvezni a kilátást és a csúszást. A végén még kis busszal vissza is hoznak mindenkit a kiindulási ponthoz.


Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!
Klímaszerelés Budapesten és környékén

 Visegrád - Canopy
 Visegrád - Canopy
 Visegrád - Canopy
 Visegrád - Canopy
 Visegrád - Canopy
Visegrád - Canopy

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!
Klímaszerelés Budapesten és környékén

Magyarország, Gödöllő-Máriabesnyő (kegytemplom), SzG3


Gödöllőhöz tartozik Máriabesnyő, pont úgy ahogy Siklóshoz Máriagyüd és itt is van egy kegytemplom. Könnyű megközelíteni, mivel a régi 3-as úton kell Gödöllőn Miskolc felé menni és a város vége előtt balra lesz egy parkoló és ott lehet megállni.
Története igen érdekes:
Már nagyon korán lakott terület volt, de a tatárjárás és a török hódoltság teljesen elpusztította az itteni települést. Grassalkovich Antal gróf (lásd Grassalkovich palota - Gödöllő) elhatározta, hogy a birtokán egy Lorettói kápolnát építtet, csak a helyet nem tudta kijelölni. Időközben megkezdték a romok eltakarítását ezen a területen és csodálatos módon egy Mária szobrocskát találtak, amely kegyhellyé avatta Besnyőt. Grassalkovich Antal gróf elhatározta, hogy egy templomot emeltet itt a volt premontrei templom romjain. A kezdetben emelt kápolna nem volt elég a folyamatosan érkező zarándokok fogadására (a megtalált Mária szoborhoz zarándokoltak), így a helyet folyamatosan fejlesztették. 1950-ben elkobozták a templomot, amelyet csak 1989-ben adtak vissza egyházi tulajdonba. 2008-ban Basilica Minor rangot kapott.
A kis bazilikán kívül van itt még egy Mária Múzeum és egy lelkigyakorlatos ház is (Mater Salvatoris Lelki gyakorlatos ház). A hely alkalmas szabadtéri misék bemutatására is.


Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!
Klímaszerelés Budapesten és környékén

 Gödöllő-Máriabesnyő (kegytemplom)
 Gödöllő-Máriabesnyő (kegytemplom)
Gödöllő-Máriabesnyő (kegytemplom)

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!
Klímaszerelés Budapesten és környékén


2012. október 24., szerda

Magyarország, Vácrátót ősszel (2012), SzG3


Ezen a hétvégén (2012. 10.) ismét kimentünk Vácrátótra, egyrészt a gyönyörű szép őszi idő és a színek miatt, másrészt azért, mert úgy saccoltam, hogy az új üvegházak talán elkészültek. Ez részben igaz is lett, a régi üvegházat ismét látogatni lehetett, valamint az újak közül elkészült a pozsgásokat és kaktuszokat bemutató rész, valamint a másik üvegházat ez előbbivel összekötő nyaktag, amely a KarbonHáz névre hallgat. Bejárva több arborétumot és botanikus kertet, nagyon kellett ez a fejlesztés, egy korszerű üvegházrendszer nagyon hiányzott ide. A pozsgásokat és kaktuszokat bemutató üvegház szerintem nagyon jól sikerült, az indításra is igen szépen lett betelepítve (a másik betelepítése éppen most folyik, valószínűleg tavasszal az is kész lesz). Az egyetlen kifogásom talán az lenne, hogy ahhoz képest hogy száraz tájak növényeit mutatták be, a páratartam nagyon magas volt (sokkal magasabb, mint az újra látogatható régi üvegházban), ezt azért nem értettem világosan miért kell. Az itteni növények száraz, meleg klímát kívánnak (vagy én nem tudok valamit).
A két új üvegház között helyezkedik el a KarbonHáz, ez a klímaváltozással, az ökológia lábnyommal, stb-vel kapcsolatos jelenleg aktuális problémákat mutatja be (talán egy kicsit túl szerényen, az ügy fontossága miatt talán egy kicsit (jó értelembe vett) nagyobb agresszivitással, erőteljesebb figyelemfelhívással kellene operálni. De legalább van). Innen átmentünk a régi üvegházba, itt sokkal kellemesebb volt a klíma, kisebb páratartalom, alacsonyabb hőmérséklet, sokkal kellemesebb volt nézelődni itt, mint a kaktuszoknál. Ez után belevetettük magunkat az őszi arborétumba, mit ne mondjak, frenetikus volt. Ez persze másokat is megmozgatott, igen sokan jöttek ki egy jót sétálni. Erről sokat nem írok, meg kell nézni a képeket. A végén hagyományosan meglátogattok a lekváros standot, vettünk diós, som és homoktövis lekvárt (a diólekvár egy részét beépítettük a mai napon ez egyik torta alsó rétegébe).


Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!
Klímaszerelés Budapesten és környékén

az új üvegházak
a pozsgások és kaktuszok üvegháza
a KarbonHáz
a KarbonHáz
a pozsgások és kaktuszok üvegháza
a pozsgások és kaktuszok üvegháza
a pozsgások és kaktuszok üvegháza
a pozsgások és kaktuszok üvegháza
a pozsgások és kaktuszok üvegháza
a pozsgások és kaktuszok üvegháza
a pozsgások és kaktuszok üvegháza
a KarbonHáz
a KarbonHáz
a bemutató üvegház
a bemutató üvegház
az arborétum ősszel
az arborétum ősszel
az arborétum ősszel
az arborétum ősszel
az arborétum ősszel
az arborétum ősszel
az arborétum ősszel
az arborétum ősszel
az arborétum ősszel
az arborétum ősszel

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!
Klímaszerelés Budapesten és környékén